A Mulcsosház permakultúrális zöld iskola a Cserhát tövében, erdőkkel, mezőkkel övezett területen, csodálatos természeti környezetben található, a nógrádi Terény falu külterületén. Az épületben iskolaidőben a Budapest School Terény mikroiskola működik, melynek szakemberei szervezik a Mulcsosház erdei iskola programjait is. A nappali iskola és a zöld iskola működése kiegészti, kölcsönösen segíti egymást, az összekapcsolódó tanulási folyamatokon keresztül. Az iskolában ifjúsági permakultúrális pedagógiai programot fejlesztünk, ezekből nőnek ki a zöld iskola külsősöknek választható programjai.
Zöld iskolánk a tavalyi évben kezdte meg a teszt üzemmódot, a Budapest School erdei iskolájaként működött. A BPS összes mikroiskolája eljött és részt vett erdei iskola programjainkon. Az idelátogató 600 gyermek és 60 tanár visszajelzéseivel segítette a fejlődésünket.
Célunk, hogy az idelátogatók olyan élményeket szerezzenek a természetben, a kertben, az állatokkal, a földdel való kapcsolódás során, mely közelebb hozza őket a természethez, annak védelméhez, tudatosabbá válnak a fogyasztással, a fenntarthatósággal kapcsolatban. Szeretnénk, ha megismernék a permakultúra alapelveit. Az ellátogató csoportok az itt szerzett élményekre alapozva tanáraikkal tovább tudnak haladni a természet megismerésének útján a városban is.
A Mulcsosház épülete programok nélkül is kivehető, tanítási időben péntektől vasárnapig, szünetek alatt pedig hétköznapokon is.
Mulcsosház | Terény, térkép